Múltidéző című sorozatunk Reiman Zoltán, miskolci lokálpatrióta tollából – 11. rész
A vidéki városok közül Pozsony és Szombathely után Miskolcon indult meg a villamosközlekedés. Mivel már Pozsony nem tartozik országunkhoz, Szombathelyen pedig már nincs villamos, így városunkban a “legidősebb”.
1872-ben a lóvasút gondolata fogalmazódott meg a miskolci városvezetők fejében, illetve a legenda kategóriájába tartozik az, hogy a földalatti vasút ötlete is felmerült. A negyvenes évekbeli államosításig két cég, a Miskolci Villamossági Rt. és a Miskolc-diósgyőri Közúti Vasút Rt. működtette a miskolci villamost. A villamosvasút ötletét először (1895) Dr. Csáthy Szabó István vetette fel.
Az első terv még úgy szólt, hogy Felsőhámorig fog “futni” a villamos, később ezt elvetették. Hosszas huzavona után 1896. február 27-én érkezett meg az engedély, ami egy fővonalra szólt, amely a Tiszai pályaudvar – Gömöri pályaudvar – Búza tér – Széchenyi utca – Verestemplom között járhatott, és egy mellékvonalra, amely a Búza téri “kiágazástól” a Szeles, Kazinczy, Szemere utcákon át a Népkertig tartott.
1896. március 19-én kötött szerződést a várossal Csáthy Szabó arról, hogy üzemeltetése után ötven évvel városi tulajdonba kerül a részvénytársaság. Ez így is történt, bár nem abban a formában ahogy ők tervezték, hanem az államosításnak “hála”. A villamosvasút első garázsát a Tiszai pályaudvar mellett a Szinva-parton építették, később ez lett a híres Baross kocsiszín.
A villanyáram-hálózat kapacitása nem volt elegendő a villamos üzemeltetéséhez a városban, ezért egy új villanytelepet hoztak létre, melyet ezzel együtt a közvilágításra és magán célokra is fel tudtak használni. A sínek fektetése is sok gondot okozott az építőknek. A főutca a munkálatok alatt szinte járhatatlan volt, így a fuvarosok a rosszabb minőségű mellékutakra kényszerültek. Akadozott a szállítás a vasgyárba/ból is. Zúgolódás volt mindenhonnan, de a Városháza tartotta a hátát.
És eljött a nagy nap! 1897. július 10-én megindult a forgalom. Miskolc városa egy újabb lépést tett az önállósodás útján – mert bizony ez is az volt -, a nagyvárosi lét felé.
Írta: Reiman Zoltán
