Szepessy Pál szerény ember hírében állt, emellett vitéz katonaként emlegették, kitől rettegtek a császáriak. Egy Miskolcon történt eset alapján félhettek is. 1671 júniusában jártunk ekkor, a megmaradt kuruc seregek bujdokolni kényszerültek, hiszen a Wesselényi összeesküvés utáni megtorló intézkedések idején nehéz helyzetben voltak.

Az elmúlt évtized tanulsága: aki Miskolcon csak a hibákra, hiányosságokra figyelmeztet, sok esetben kocsmai stílusban károg, az valójában nem is szereti igazán a Szinva völgyét, ahogy az a szülő sem a gyermekét, aki csak a rossz tulajdonságokat hangsúlyozza.

Aradon dr. Gyulai Éva muzeológus egy 18. századi, latin nyelvű, kéziratos kódexet fedezett fel, amely az aradi minorita tartományfőnökség könyvtárából került elő. Az iratgyűjtemény egy nagy osztálykönvv, amely a miskolci minorita kisgimnáziumba 1773 és 1816 között tanuló diákok anyakönyvi adatait, előmenetelüket és félévi, valamint tanév végi eredményeit tartalmazza. Az Arad megyei könyvtár dr. Gyulai Éva kérésére digitális másolatot készített az iratkötegről, Veres Pál polgármester közbenjárására kinyomtatták, és a két, vaskos kötetet az egykori katolikus főgimnázium jogutódjának, a Földes Ferenc Gimnáziumnak ajándékozták.

Nem átvenni, hanem megőrizni és helyspecifikus adottságainkhoz igazodva kell tovább építeni. Erről a gondolatról szól Miskolcon a hagyománytisztelet, mely megrajzolja arcélünket, megtartja önbecsülésünket, és kimeríthetetlen inspirációt jelent a jövő építésére.

Ha már elkerülhetetlen volt az edzőváltás ténye, akkor Diósgyőrben egy komolyabb névre vágyott a legtöbb drukker. Ehelyett érkezett egy olyan edző, aki gyakorlatilag kezdőnek nevezhető. Egy csapatot kivéve a másodedző szerepétől nem jutott előrébb. Mint utóbb kiderült, nem is ő volt az első számú jelölt.

Tizennégy évesen egy versíró táborban ismerkedik a költészettel Malejkó Norbert. Szülői inspirációra egy miskolci szakközépiskolában folytatja tanulmányait, majd Győrben, az akkori Közlekedési Főiskolán szerez műszaki végzettséget. Aztán könnyűszerkezetes házak tervezésére és kivitelezésére vállalkozik. Lelke, elméje azonban időnként elhagyja a kézzel fogható világot, s töpreng, elmélkedik a lét kérdésein, válaszokat keres a miértekre. Filozófiát és pszichológiát tanul, kreatív írást, hogy a szavakká formált gondolat költői igazmondássá váljon.

Load More