Mély szimpátia hatja át az olaszok iránt Kapusi Krisztiánt, miközben Miskolc és Itália történelmi kapcsolatait kutatja. Ebben a 2023-ban, az Átjáró sorozat köteteként megjelent könyvében Torinó került célkeresztjébe, a város, amely az elmúlást, a halált idézte fel benne. Gyermekként egy temetésre torinói Fiat vitte, később lelkes focistaként megdöbbentette a brüsszeli stadionban a torinói futballcsapat győzelme kapcsán történt szurkolói tragédia 1985-ben, ahogyan a covid-19 európai megjelenése is Piemont régióban, és halált hozó pusztítása világszerte. Családi tragédiák után utazott Torinóba 2022-ben, ottani élményeit átszövi az elmúlás érzése.
Torinó mortále című újabb könyvének írásait városképi és életrajzi esszéknek nevezi. Elgondolkodtatóak és komorak a fejezeteket nyitó idézetek. Városképi „mintázatokat” vizsgál Torinó térképén, majd kronológia egészíti ki a település történetét. Elbűvöli a táj, mert Miskolcot idézi. Igényes, tájékozott, nagy műveltségű történész és érzékeny ember, akinek személyes tragédiák kísérik felfedező útját Torinóban. A halál szelét érzi, s ötvenedik életéve felé közeledve az elmúlást. A mulandóság torinói bizonyítékai sorjáznak. Ott őrzik a Krisztusénak mondott halotti lepelt. Ott lett öngyilkos Cesare Pavese olasz író és Primo Levi is, aki pedig megjárta Auschwitz poklát. Ott halt meg a miskolci országgyűlési képviselő, Palóczy László fia, Tamás. Egy torinói téren lovát ostorozó kocsis látványa Nietzsche tébolyát, személyisége halálát váltotta ki. E lovas jelenet ihlette Krasznahorkait híres esszéje megírására, amelyet Tarr Béla felhasznált filmjéhez, A torinói lóhoz. Nekünk, magyaroknak a legnagyobb veszteségünk Kossuth Lajos 1894-ben Torinóban bekövetkezett halála.
Miközben a szerző azt bizonygatja, hogy Torinó a halál városa, aközben írásait áthatja az olasz életöröm, a kávéházak hangulata, az ételek íze, az italok zamata, a regényírók, az építészek nagyszerű alkotásai, az operák hangzásvilága. A mulandó emberélettel szemben ott az ősidők óta létező város ódon házaival, szabályos utcáival, templomaival, parkjaival. Személyes élmény a gyermekkorból az avasi focipályán a torinózás. A történész megemlékezik a diósgyőri várban megerősített 1381-es torinói békéről Anjou Nagy Lajos királyunk és a Velencei Köztársaság között. Büszkén jegyzi meg, hogy Torinóban van a világ második legnagyobb óegyiptomi gyűjteménye, autói világmárkák, s a városhoz köthető az európai filmgyártás kezdete is.
Derű és tragédia, életöröm és halálélmény kettőssége jellemzi Kapusi szerint a várost, de az ő lelke komor. Prózaversnek tűnő, a fenyegetettség érzését jelző „nyöszörgéseiben” az életet kilátástalannak, gyötrelmesnek, értelmetlennek érzi. Szokatlan a lélek intim kitárulkozása a történészi tényszerűség mellett. Önazonosságot vállal: „vámpírszerűen másnapos talajmenti párával, holtsápadtan derűs olasz vagyok inkább”. Tudja, a halál megváltoztathatatlan, végleges, a szülei halálát, az élet elmúlását el kell fogadni.
Könyvének borítóterve Papp Zoltán Gábor és Török Eszter munkája, az élet szikráját tükröző bánatos lószem a sivár tájban a nihilt szemléli. Zárszóként A vég néhány szomorú mondata szerint a kaszás még egy darabig talán életben hagyja.
Mégsem lesz Torinó a halál városa, bár a cím erre utal. Nem az elmúlás városa, bár számos nagy ember életének vége itt jött el, de múltjának feltárásával a szerző a saját életvágyát táplálja. Az élet legyőzte egyelőre a halált. Ezt bizonyítják úti élményei, az igényes fotók, a megírt és megjelent könyv, a sokszor metaforikus nyelvezet, a költészetet közelítő megfogalmazás. Különös könyv, elegye a történetiségnek és a szubjektivitásnak. Letehetetlen.
írta: Dr. Szabó Istvánné