Magyar ereklye
Magyar fiúk, ti, ifjú társaim!
Szent esküvést vár tőlünk a haza.
Mi vagyunk most e népnek mindene,
Bízó jövője, hite, vigasza.
És minekünk kell megfogadni azt,
Hogy egy napon, mikor az óra üt:
A régi, kincses, szent határokat
Visszaszerezzük újra, mindenütt!
Templom lesz ezután miniden iskola
És büszke oltár mindenütt a hely,
Hol a szentség, az ezüst bulla függ
Az ős-határok ereklyéivel.
Drága ereklye… Minden porszemét
Könnyű vér öntözte ezer éven át…
Drága ereklye! Gyújtsd fel a szívünk!
S ha itt az óra, kérünk, tégy csodát!
Verecke földje… látta a vezért,
Mikor országát elfoglalni jött…
Arad földje… a magyar Golgota,
Mit vértanúink vére öntözött.
Kassa, Eperjes, Szepesség, Zboró…
Vérrel megszentelt minden kis röge…
Rákóczi járt itt… s ami idefűz,
Minden emlék Rákóczi öröke.
Pozsony földjének drága porszemét
Szintén e bulla őrzi meg nekünk.
Munkács földjéből Zrínyi Ilona
Emléke árad el és van velünk.
Nagymajtény földje… a Rákóczy-gyász.
Kuruc sírások emléke marad…
Világos földje: szomorú bukás…
Egy ország fekszik a hantok alatt.
Segesvár földje: benne nyugoszik
Petőfi Sándor drága teteme…
Kincses Kolozsvár… most is sírva csügg
Rajta a magyar könnyező szeme.
És elmondhatnék száz, meg száz helyet…
Mit megszentelt egy hosszú ezredév…
Ha eszünkbe jut: arcunk elborul…
S szivünkbe markol valamennyi név.
Magyar fiuk, ti, ifju társaim,
Ha régi nagyságunkat siratom,
El nem hiszem egy pillanatra sem,
Hogy örök sírunk marad Trianon.
Mert templom lesz most minden, iskola
És szentségtartó ez a bulla itt,
Miből áradni fog az őserő,
A magyar erő, a remény, a hit.
És jön majd egy nap… Ha mi megnövünk
– Tudom, a föld is megreszket bele –
A feltámadás büszke napja lesz…
A szenti ereklye csudatétele.
S a szent magyar föld, amelynek nekünk
Csak ez a pár kis porszeme maradt,
Egy kardcsapásra miénk lesz megint…
Magyar lesz újra: Kolozsvár, Arad!
Sassy Csaba
/Miskolczi Napló, 1922. június/
