Miskolcon az elmúlt évszázad tanulsága, hogy az évtizedek korszakokba tagozódnak, a személyes sorsok összeforrnak városunk történetével, a település identitásának eltérő formái politikai kurzusok tükrében értelmezhetőek elsősorban.
Látjuk, hogy a kommunisták a Szinva völgyében a múltat végképp eltörölték. Néhány tucat lokálpatriótát leszámítva, ki emlékszik ma már dr. Halmai Bélára, városunk polgármesterére (1935 – 1938), aki jogtudósként, kiváló személyiségként, határozott vezetőként irányította településünket, és a kommunista kitelepítését követően 1953-ban halt meg méltatlan körülmények között, majd a szocializmus évtizedei alatt emlékének még az írmagját is kiirtották az elvtársak.
A kommunizmus tragédiája Miskolcon az „acélcáros toposz” fénytörésében oldódik fel a lelkekben. Ennek oka, hogy egy emberöltő alatt (1948 – 1990) a polgári középosztályt és annak kulturális fundamentumait elhallgatták, üldözték és megsemmisítették. Az 1950-es években a kommunista ideológia felkent papjai Miskolc lelkét vették el, hogy egy erőszakos iparosítást követően átformálják a Sajó völgyének arcélét.
A mai nap arra emlékeztet bennünket, miskolciakat, hogy a múltra nem elég emlékezni, arra erőforrásként kell tekintenünk. Látjuk a polgári világ miskolci eredményeit, hisszük, hogy amit a kommunisták elvettek tőlünk, azt türelemmel, odafigyeléssel ismét felépíthetjük. A meghurcolt, elüldözött és megsemmisített áldozatok kulturális erőtere, szellemiségük, a mögöttük hagyott épített örökség a jövő feladataihoz ad erőt és kimeríthetetlen inspirációt.
Meggyőződéssel valljuk, hogy Miskolc akkor lesz ismét sikeres város, ha dr. Halmai Béla és az egykori polgári középosztály prominens alakjai ismét a miskolci közélet fókuszába kerülnek.
Rajtunk nem fog múlni!
