A 20. század első éveiben Magyarországon is rohamosan tört utat magának a futball iránti érdeklődés. Pest kivételével ekkor a vidéki városokban még igazi bőrlabda is kevés helyen volt, nemhogy egyesület.
A fiatalok érdeklődését azonban egyre jobban lekötötte ez az új sport. Az 1900-as évek elején az iskolarendszer teljesen más volt, mint ahogyan ma ismerjük. A fiatalok 12 éves korukban kikerültek az elemiből, sokuknak pedig nem volt lehetősége, hogy a középiskolákba bejussanak. Gyári tanoncnak pedig csupán 14 éves kortól jelentkezhettek. Ennek volt az eredménye, hogy rengeteg gyerek rótta az utcákat, csavargott, nézelődött csupán.
A labdarúgás pedig a lehető legjobb időben robbant be a köztudatba ahhoz, hogy lekösse a fiatalságot. Így az utcákon való csellengés helyett a legtöbben a legelőkön töltötték az idejüket, az új játékkal, a focival. A játék pedig rövid idő alatt igazi közösségeket kovácsolt. Gyorsan felismerte ezt Bende Antal is, aki Pestről került a miskolci körforgásba, szabályismereteinek köszönhetően pedig igyekezett is rögtön egyesületi formába önteni a kezdeti lelkesedést. Ezzel lényegében a DVTK elődegyesületét hozta létre. (DIK)
A kezdeti próbálkozások, illetve a fiatalok öntudatra ébredését pedig jól jelzi a később megfogalmazódott elképzelés: Legyen Miskolcon egy miniszterileg jóváhagyott, alapszabályban lefektetett regulákkal létrehozott egyesület. Az agilis ifjúság pedig némi segítséggel nem hagyta veszni az ötletét. Pavlánszky Károly segítségével eljutottak Vanger Vilmos tanítóhoz, akit arra kértek, hogy álljon az ügyük mellé. Több találkozóra is szükség volt a tanítóval, aki végül a feladatot elvállalva a DVTK alapítójává és első elnökévé vált.
A fent olvasható sorok pedig a történelem során mutatták meg igazán, hogy akár még egy fiatalokból álló társaság is képes lehet olyan egyedülálló és az ittenieket formáló dolgokat létrehozni, amire csak a közösség ereje képes. Amikor mindenki egy cél érdekében dolgozik, kitartó, ez pedig meghozza gyümölcsét. Persze kellett hozzá a kultúra hirdetője, az edukáció egyik helybeli alakja is Vanger Vilmos, aki nélkül nem lehetne ma az a Diósgyőr, ami.
Az átépített stadion körül, főleg a székház oldalán egy nagy, szabad tér áll rendelkezésre. Magyarországon ez nem túl nagy divat, de külföldön több stadion előtt is látni korábbi legendás játékosok, edzők szobrait. Miért ne lehetne ez így Miskolcon is? Ugyan több olyan játékos és edző is lehetne, aki kiérdemelhetné ezt a kitüntetést, hogy szobrot állítsunk neki, jó eséllyel a szurkolók közt is vita lenne, hogy ki érdemelné meg. De mi a helyzet az alapítóval? Egy olyan személyről van szó, aki meghatározója volt a diósgyőri identitásnak. Az ellenvetést nem tűrő küzdeni akarásnak, a közösség formálásának.
Talán ideje lenne egy Vanger-szobrot emeltetni az üresen álló térre. Egy kis táblácskával pedig emlékeztetni az arra járó játékosokat is a DVTK alapértékeire.
D – Dac
V – Vasakarat
T – Tűz
K – Kitartás
Írta: Nagy Tamás
