Eljött az első olyan szezon, ahol már nem lehet kibúvókat keresni az elődök munkája, illetve a csapat megismerésére kapott kevés idő miatt. Radenkovic az egész felkészülést immáron a csapat mellett töltötte, volt tehát ideje, hogy megvalósítsa az elképzeléseit. Ennek szellemében ki is gondolt egy, a csapat számára teljesen új játékrendszert.
Emellett, ahogy várható volt, távoztak néhányan a csapattól, igaz volt meglepő név is a listán. Persze ez egyértelművé tette, hogy érkezőkkel is számolhatunk. Viszont, ha mérleget szeretnénk vonni, akkor egészen furcsán sikerült a keret kialakítása. A védelem szélére gyakorlatilag nincs alternatíva, ha Gera megsérül, eltiltják, vagy bármilyen okból nem alkalmas a játékra. Ez pedig csak a csapat jobb oldala, a balon jószerével senki sem maradt, hiszen az újonnan érkező Sanicanin is inkább belső védőként használható. Ezzel szemben a középpályára jutott bőven létszám, itt akár két olyan csapatot is ki tudnánk állítani, ahol öten is szerepelhetnének ebben a csapatrészben.
De mit is eredményezett ez az átszervezés?
Az alapgondolat nem lenne elvetendő, miszerint védekezésben a négy védő mellett az öt középpályás segítségével egy stabil rendszerben tudunk felállni. Ugyanez támadásban átállna arra, hogy három védő marad hátul, a szélen Gera felhúzódik egy sorral előbbre. Ezzel gyakorlatilag a labdavesztés utáni kontrákat igyekeznénk jobban megszűrni. A középpályáról egy embernek ekkor fel kellene lépnie, hogy az egyszem csatárt támogassa, de még így is maradna bőven középpályás, hogy a létszámfölényt kialakítsák a kellő időben és helyen.
Mit láttunk idáig ehhez képest?
A csapat még vagy nem tanulta meg kellően, hogy kinek mi lenne a feladata, vagy nem is nagyon értik, hogy mit vár tőlük a szakvezető. Annak ellenére, hogy a három hátul maradó védőnek sokkalta stabilabb alakzatban kellene felállnia, az első két meccsen már sikerült öt gólt kapnia. A középpályán lévő ötösnek pedig bőven elégnek kellene lennie, hogy mindig akadjon egy szabad ember a támadások felépítése során. Ehhez képest a passzok túlzottan gyakran, de vagy a védőkhöz mennek vissza, vagy pedig egészen a kapusig hátra. A támadásokban, már amikor egyáltalán tudunk építeni egy-egy akciót, teljesen féloldalas a társaság. Az pedig, hogy a csatárnak valaki besegítsen, szinte már a lehetetlen kategóriának tűnik, az elmúlt két összecsapáson Rakonjac eléggé egyedül küzdött a védőkkel.
Az alapgondolat szerint egy stabil hátsó alakzat mellett lehetne építkezni a támadások során, ehelyett pedig azt látjuk, hogy a játékosok sokszor tanácstalanul próbálnak passzolgatni, alig találják a helyüket a pályán, de cserébe még döntetlen állásnál, vagy hátrányban sem tudják az ellenfeleket beszorítani a kapujuk elé.
Lehet takaródzni vele, hogy két olyan együttes volt eddig az ellenfél, aki kupainduló az európai kupákban, de épp emiatt a Paks egy erősen tartalékos kerettel állt fel, a Vidi pedig eltiltástól és sérülésektől sújtott csapatként fogadott minket.
Mindent összevetve, ennyi idő után még nehéz eldönteni, hogy az irány jó-e. Az alapkoncepció megvan, kérdés, hogy azok a játékosok vannak-e itt, akik ezt képesek is megvalósítani?
írta: Nagy Tamás
