AVASI ARBORÉTUM / DR. ADORJÁN IMRE FENYŐKERT
Dr. Adorján Imre főorvos úrnak, már a ’60-as években is volt az Isten-hegy alatt, egy villaszerű építménnyel, kovácsoltvas kapuval, sövénnyel ékesített mini arborétuma – ahol a fenyőkön-örökzöldeken egy-egy kis tábla jelölte a tudnivalókat -, amit gyerekként sokszor megcsodáltam. A murvás út túloldalán folyt a Pece egyik ága, nem messze a villától, pedig kis forrás csörgedezett, ahová szántáskor vagy ekekapázás közbeni délidőben a lovakat vittük itatni. A romok – az érezhetően különleges mikroklímájú helyen – még ma is állnak. A föléje magasodó meredek „hegy” tetején öreg tölgyfa vigyázta a tájat, az alatta lévő domboldalt pedig egy megbúvó árvalányhaj-mező borította.
Édesanyám – aki 87. éves – mondta, hogy anno Adorján doktor úr szanatóriumot szeretett volna ott építeni vagy építtetni, de a korifeusok nem engedélyezték. Persze érthető is, mert nem volt semmiféle infrastruktúra csak ásott kút… Viszont a levegő olyan tiszta, mint sehol másutt, miután a klíma pár fokkal hűvösebb a mindössze 3-4 km-re lévő város levegőjénél. A környéken pedig ezerszámra álltak a rezisztens alma-körte-szilvafák, a szőlők, meg a naspolya-dió-birsalma…
Miskolcnak nemcsak Tapolca és Lillafüred – meg szívem csücske az Avas – az értékei, hanem a környező, a belváros széléig behúzódó dombok még nyomokban megmaradt régi növény- és vadvilága, a domboldalak és völgyek sajátos mikroklímája, meg az általuk is őrzött félmúltunk. Nagyapáink-nagyanyáink mezítlábas ösvényein hátikosárban hazavitt madárlátta zsíros kenyér, medvehagyma, gyöngyvirág és Feri szőlő… Kétkezi munkások és értelmiségi szomszédok szőlőhegyen kötött barátsága, egymás iránti tisztelete: vastag falú decis pohárban kínált, hűvösen friss olaszrizling, nyársról lehúzott, illatosra pörkölt sült szalonna – mert a szomszédasszony azt szereti -, csemegeszőlő, mert a miénk hamarabb érik…
Ennek a városnak a marketingjét több évszázad alatt építették és írták felmenőink. Kicsit jobban körül kellene nézni, magunkba fordulva kiülni egy délután az Isten-hegy tetejére. Hallgatni a madarakat, megkapargatni és megpaskolni a még megmaradt fontos almafák kérgét, végigsimítani a sarjadó kaszáló fűszálain és csendes alázattal faggatni a tájat…
Írta: Jacsó Pál
Fényképezte: Kósa Bálint
