Időről időre azon vesszük észre magunkat, hogy a világ legcsodálatosabb helyén élünk itt, Miskolcon. Tiszteletet parancsoló ipari múlt (Diósgyőrben több mint 150 éves!!!), egyedülálló természeti adottságok, lélegzetelállító épített örökség, kimagasló kulturális hagyaték, professzionális tudásközpont, közvetlen kapcsolat Szlovákiával és Lengyelországgal, szorgalmas és tehetséges emberek tízezrei.
Légyszíves mondjál már egy olyan várost hazánkban, ahol a belváros közvetlen környezetében egyszerre van jelen egy csodálatos zöld domb, egy természetes vízforrás, egy hangulatos pincesor, egy fantasztikus gótikus templom és egy emblematikus kilátó. Melyik vidéki nagyváros büszkélkedhet a Barlangfürdőhöz, a Palotaszállóhoz és a Diósgyőri várhoz hasonló örökséggel?
Egyszerűen Miskolc adja magát. A Szinva völgye szinte ordítja: – Itt vagyok nagyszerű adottságokkal, minden feltétel megvan ahhoz, hogy egy élhető, vonzó települést alakítsatok ki városlakók!
És meg is érkeztünk a tízmillió dolláros kérdéshez (fejtörő az estére): ha ilyen jó adottságokkal rendelkezik Miskolc az otthonunk, amelyet tízezrek zártak a szívükbe, miért nem lett hazánk nagyvárosai között éllovas az elmúlt évtizedekben? Miért maradtak el a sikerek? Miért hasonlítunk ahhoz a tehetséges sportolóra, aki a verseny esélyese, de eredmények helyett csak ígéret marad? Na ezt, hogy hoztuk össze? Ezt a rejtvényt fejtsd meg öcsém!
„Amikor a szellemi munka nem a legnemesebb hivatás, akkor a leghitványabb mesterség.” (A. Dumas)
