A Diósgyőr csapatával szemben már a szezon előtt elvárás volt, hogy azonnal jusson vissza az élvonalba. Emellett a szurkolók is megfogalmaztak korábban néhány pontot, amit a vezetőségtől követelnek. Ezek között szerepelt többek között a tudatos szakmai munka és annak gyakorlása is.
De hogyan jön ide a félkarú óriás? Nagyon egyszerű. Az óriás adott, mivel a tulajdonosváltás után a pénzügyi lehetőségeink jóval meghaladják szinte az összes riválisunk költségvetését. Ennek ellenére néhány fordulóval a vége előtt bizonytalanná vált a feljutás.
Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az óriásunk csupán félkarú. – A tavasz elején egy sajnálatos sérülést követően kiesett a védelem legstabilabb pontja, Hegedűs. A csapat pedig mélyrepülésbe kezdett, halomra kaptuk a gólokat. Csapatjáték ellenére ennyit számít egyetlen húzóember, egy vezéregyéniség.- Mikor pedig már éppen kezdhettünk volna újra magunkra találni, a csapat is kiegészült újra, akkor pedig kiesett Könyves. Gólt már keveset kaptunk, de cserébe impotens lett a támadósor. Ugyan, akár a gyík farka, az óriás egyik keze is visszanőtt, cserébe levágták a másik karját.- Ha mindez nem lenne elég, akkor lássuk be, ez az óriás egy szemmel lát, de az is kancsal. A szakmai vezetésnek csúfolt stáb már a szezon elején szarvashibát vétett. Az igazolási koncepció csupán annyiból állt, hogy hozzunk vissza pár helyi kötődésű játékost. Mi ezzel a probléma? Csak annyi, hogy a klubhűség régen kiveszett ebből a sportágból, illetve annak idején ezek a játékosok nem véletlenül lettek elengedve innen, mondván, hogy nincs szükség rájuk.
Összességében mit láthatunk tehát? A „kemény munka” kezdi meghozni a gyümölcsét. A csapat bukdácsol, mert ha kiesik egy védő, az rúg gólt ellenünk, aki csak szeretne, ha pedig egy támadó hiányzik, nincs aki a helyébe lépjen, gólokat szerezzen. Ez lenne a tudatos építkezés? Ha igen, akkor régen rossz úton járunk. Egy ilyen célokért küzdő egyesületnél az lenne a minimum, hogy a lehetőségeket kihasználva egy olyan csapat épül (tudatosan), ahol nem okoz gondot 1-2 kulcsjátékos sérülése. Ehhez képest olyan szinten visszavetették a lendületet a múlt eseményei, hogy jóformán meg sem érdemeljük a feljutást.
Emellett pedig nem egészen elhanyagolható az a tény sem, hogy a klub megítélését is jelentősen rontja egynéhány „szakvezetőből” álló mag. Mire gondolok ez alatt? Arra, hogy az utolsó átigazolási napon elhozzuk a fő rivális belső védőjét, aki alapember volt a szezonban, majd leültetjük a kispadot melegíteni. Hogy eszetlen módon, hétközi forduló után jelentünk be egy edzőváltást, ráadásul az új legfőbb rivális csapatától, pár fordulóval a bajnokság vége előtt. Normális dolog ez?! Hát nagyon nem…
A szakmai munka csúcsa pedig, hogy nem Dragan Vukmir volt az első számú edzőcélpont, hanem egy jobb nevű edző, Pintér Attila. Egy rutinos vezető, aki alkalmas lehetett volna a csapat élére. Egy gond volt mindössze. Kijelentette, hogy nem hajlandó együtt dolgozni egy bizonyos benczés miklóssal (igen, így, kisbetűvel), ami alapvetően teljesen érthető is. A kérdések pedig csak gyűlnek: Vajon sikerül valami csoda útján kiharcolni a feljutást? Alkalmas ez a keret arra, hogy ott is ragadjon? Meglesznek a felelősök, ha a másodosztályban ragadunk? Lesz-e annyi önkritikája bizonyos embereknek, hogy egy ilyen szégyen esetén felállnak a helyükről, vagy túl sok hús van még a fazékban? Ezt érdemli ez a város és ez a szurkolótábor?
írta: Nagy Tamás
