Sokszor hallhattuk a mára közhellyé avanzsálódott szavakat. A tegnapi nap folyamán ennek ellenére az az érzésünk lehetett, hogy csak megállja a helyét ez az állítás.
A Diósgyőr csapata, ki tudja miért, hagyományosan gyengén szerepel a fontos és ünnepélyes mérkőzéseken. Elég, ha csak a villanyvilágítás felavatására, vagy az új stadionban lejátszott első tétmérkőzésre gondolunk. Szinte minden egyes alkalommal becsúszik valamilyen baklövés, ami rányomja a pecsétjét a folytatásra. Joggal várhattuk tehát, hogy a tegnapi nap sem lesz egy diadalmenet.
Az első félidő hozta a játék izgalmas perceit, a második már egészen másról szólt. Kezdetben Hegedűs Jani állapotáért kellett aggódni, amit Könyves Norbi szólója igyekezett feledtetni a szurkolókkal. A legutóbbi hírek szerint Hegére egy hosszabb kihagyás vár, ennek ellenére a saját lábán ment le a pályáról. A mielőbbi felépülésében bízva szeretnénk innen is jobbulást kívánni a játékosnak!
A második félidő és a mérkőzés utáni percek már másról szóltak. A csapat játéka nem idézte ugyan a legszebb időket, de mindig volt egy olyan játékos, aki időben odaért, mielőtt a Siófok kiegyenlíthette volna az összecsapást. A játékosok egymásért is küzdöttek. Ami a szívet pedig igazán melengethette, hogy a szurkolók is kitartottak mellettük ezekben a percekben. Nem az elégedetlen hangoktól zúgott a stadion, hogy miért nem döngöljük bele a zöld gyepbe a vendégeket, sokkal inkább a támogatásé volt a főszerep, hogy győztesen hagyhassuk el a pályát.
A találkozó után pedig a diósgyőri közösség ismét bebizonyította, hogy miért az ország egyik, ha nem a legnagyobb, legelszántabb és legodaadóbb tábora az országban. Méltón megünnepelve a klub fennállásának 112. születésnapját.
Írta: Nagy Tamás
