A 2023-as Ünnepi Könyvhéten jelent meg Malejkó Norbert második verseskötete a Parnasszus Kiadó gondozásában Hegymély címmel. „Fülszövegében” Fecske Csaba méltatja az új kötetet. A szerző Musil reményt adó gondolatát választotta könyve mottójául: „eljön majd egy távoli nap, amelyen új szellemi hódítók nemzetsége száll le a lélek termékeny völgyeibe.”

Az Erzsébet Fürdő Gyógyászati és Szűrőközpont kupolája mindaddig, amíg nem üveg borította, hanem hagyományos tetőburkolat csupán egy lehetőséget hordozott magában, hogy valami lenyűgöző és egészen különleges eleme legyen Miskolc óvárosának.

Szepessy Pál szerény ember hírében állt, emellett vitéz katonaként emlegették, kitől rettegtek a császáriak. Egy Miskolcon történt eset alapján félhettek is. 1671 júniusában jártunk ekkor, a megmaradt kuruc seregek bujdokolni kényszerültek, hiszen a Wesselényi összeesküvés utáni megtorló intézkedések idején nehéz helyzetben voltak.

Az elmúlt évtized tanulsága: aki Miskolcon csak a hibákra, hiányosságokra figyelmeztet, sok esetben kocsmai stílusban károg, az valójában nem is szereti igazán a Szinva völgyét, ahogy az a szülő sem a gyermekét, aki csak a rossz tulajdonságokat hangsúlyozza.

Aradon dr. Gyulai Éva muzeológus egy 18. századi, latin nyelvű, kéziratos kódexet fedezett fel, amely az aradi minorita tartományfőnökség könyvtárából került elő. Az iratgyűjtemény egy nagy osztálykönvv, amely a miskolci minorita kisgimnáziumba 1773 és 1816 között tanuló diákok anyakönyvi adatait, előmenetelüket és félévi, valamint tanév végi eredményeit tartalmazza. Az Arad megyei könyvtár dr. Gyulai Éva kérésére digitális másolatot készített az iratkötegről, Veres Pál polgármester közbenjárására kinyomtatták, és a két, vaskos kötetet az egykori katolikus főgimnázium jogutódjának, a Földes Ferenc Gimnáziumnak ajándékozták.

Load More